Gyártók szerint



 


blank_page

 Parfümhasználat szabályai

  •  A parfümöt soha ne ruhára fújjuk, mert igazi illata csak testünkön tud kialakulni. Fontos részlet az is, hogy ne közelről fújjuk, hanem kicsit távolabbról permetezzük. 
  •  Ne feledjük a parfüm nem a kellemetlen testszag "eltakarását" szolgálja. Használjuk tehát tisztálkodás után, hiszen kevés kiábrándítóbb inger érheti környezetünket, mint a parfüm illatának keveredése az izzadságszaggal.
  • A parfümök használatának másik fontos szabálya a mértékletesség. Saját orrunk hamar megszokja az illatot, sőt később akár szinte észrevétlenné is válhat. Sokan esnek abba a hibába, hogy újabb és újabb adagokkal "turbózzák" fel az illatot, amitől olyan erős illatfelhő veszi körül használóját, hogy az hivalkodó, és visszataszító a környezete számára. Figyeljünk tehát a mennyiségre!
  • Kevesen tudják, hogy használat után nem szabad megdörzsölni, egymáshoz nyomkodni a befújt területet. Ilyenkor ugyanis "összetörjük" az illatmolekulákat, vagyis összekeveredik a fej-, a szív- és az alapillat. Emiatt a parfüm nem tudja kifejteni az eredeti hatást.
  • Olyan testfelületen használjuk a parfümöt, ahol vékony a bőr, és közel van a bőrfelszínhez vastagabb ér. Pl. nyaki verőérhez, csuklóra, térd- és könyökhajlathoz.
  • Szoláriumozáskor ne használjunk parfümöt! A parfümben található anyagok UV fény hatására hólyagos bőrreakciókat, pigmentfoltokat, és ekcémát okozhatnak!